ez a rohadt nyugalom.
ez a köcsög béke.
egy bohózat szereplője vagyok,
az előadás 2009. január 19-én kezdődött
(a főpróba jóval korábbra datálható,
és a premier, úgy tűnik föl, még mindig tart).

én már úgy vagyok otthon, hogy nem vagyok otthon;
az egy problémával érkező — mindig van,
mindig kísér soha — tízzel sem tud távozni.
(jut eszembe, egyszer, szánalmas pillanat,
eltévedt honvágy, állítólag ezt mondtam:
„már három napja folyamatosan beszélek
egy pszichológusnőnek,
de még mindig nem szopott le.”
— mocskos az első rész,
mocskos a második,
a harmadik meg végképp.)

nyomorult nyugalom, szervesen kikényszerített béke.
éhséget a szónak; nincs senki, akihez beszélhetnék,
ha többet valóban nem érdemlek mégse,
úgy tényleg csak átutazó voltam, többéves tévedésed.
ne is firtassam, hogy volt ez a történet vége.
gennyes a hívórím, egyedül a lelkiismeret hiányzik belőled;
gennyes a válaszoló, gyáva sperma, se kiköpni, se lenyelni,
nem is érinteni, mert csak éget — a ráütő meg pláne.
nyugalom, béke.
nyugalom.
béke.