„[...] az évszázados lombok suhogását
persze majd nem én hallgatom már,
sosem fogom megtudni, mihez
lett közöm. Egy biztos: tiszta
körömmel kerülni ki a karmolásból,
másnak lehet, hogy művészet, nekem
a szégyenem. Az megért, aki
feküdt már lelkiismerettel,
és ébredt nélküle. Mondom,
nem tudom. Az apám halála
napján mulatni mentem.
Akkor még itt volt, közel.”

(Kemény István: A dátum)