kklóóór

ti
arctalan,
a semmin
arc nélkül
nevető senkik —
hadd mondjam el,
hogy piáltam én lepukkant szobákban
mindenféle alakokkal,
kiknek jó oka volt erre,
kiknek szeme azért őrzött némi csillogást,
kiknek hangjában még volt érzékenység.
reggelre
szarul voltunk, de nem betegek,
szegények, de nem felültetettek,
és csak heverésztünk ágyainkban és nyújtózkodtunk
késő délutánig,
akár a milliomosok.
 

És a bosszú. Legyen hirtelen és gyors, vagy legyen alaposan kitervelt és fokozatosan kibontakozó; legyen rövid vagy hosszú, tudod, hogy nem a világot változtatod meg, csak épp teszel valamit, s világod máris kerekebb vagy teljesebb lett — ha más nem, az idő elhozza ezt. S bár való igaz, a bosszú hidegen tálalva a legédesebb, ne higgy azoknak, akik szerint megsavanyodik, hiszen a bosszú nem a tehetetlenséged mutatja, hogyan is lehetnél gyenge vagy cselekvőképtelen, amikor épp bosszút állsz? A szemet szemért nem megvakítja a világot, hanem éppen hogy felnyitja a szemeket, mert nem hagyhatod viszonzás nélkül mások tetteit — a Hold szenvtelen, néma tanúja a bosszú megejtő pillanatainak —; már miért is kellene önmagad legyőznöd, amikor a megtorlás éltet téged, a bosszú az egyetlen valódi örömöd? A bosszú maga a tisztás; kilépés az erdőből, ahol túl hamar eltévednél. Könnyű elfelejteni, hát felejtsd is el gyorsan, honnan jöttél.
 

És az új jövevényt Matyinak hívják, holott ő is punáta...