kklóóór

E mondatot többször elmondtam már, s úgy tűnik föl, valamiképp mégiscsak igaza lehetett annak az ongai punknak, akinek a farmerből varrt hátizsákján olvastam ezt (a felirat szigorúan, ahogy kell, kék színű golyóstollal került oda), igen pompás buszozás volt ez Miskolctól Ongáig, erre emlékszem.

Sőt konkrétan el is loptam ezt a szöveget tőle rendesen, például amikor idén úgy mentem Szigligetre, hogy egy fehér pólón ez a szlogen szerepelt, egy másikon pedig, melyet Sopotnik Zolira adtam, ennek állítólag még durvább változata: minden második költő majom. Róla egyébként is az a hír járta egy időben, hogy néha felpattan a Babettájára Tatabányán, s keze ügyében tudva műanyag bézbólütőjét siet Budapestre költőt verni. Sőt egy időben Bi-Tang Clan néven terveztünk hiphop-zenekart, az első slágerünk (vagy a második az Emmi nem [„Mindenki ott volt, csak Emmi nem, / de nem aggódtunk sokat, nem, mi nem”] után?) az Üsd a költőt, mert az jó neki című lett volna, el is kezdtük a szöveget írni, már az alákeverendő zenén is agyaltam, de valahogy félbemaradt ez a projekt, pedig ilyen sorokat tettünk össze: „Úgy hívnak, hogy Metafora Feri, / aki a költőt szemaforral veri, / a problémákat így kezeli...” vagy: „Az írónyíró, költőgyötrő, / félelmetes halálöltő...” és: „Twin Peaksben Neo, a Mátrixban Mulder, / de ki a halált tett hidegre Laura Palmer?”

De ez itt most nem a nosztalgia helye („A simogatás ideje elmúlt” — Málik Roland), csak eszembe jut néhány, nem is mindig ifjú vátesz, aki egyeseket hiúvá tesz (igen, ez az idióta rímpár is a Bi-Tangtól van); s feldereng egy galerista ismerősöm nem kevéssé sértő definíciója is, aki szerint csak a halott művész a jó művész (ebben még nem sok a nóvum, pusztán Ray Johnson önironikus mondatát vette át némiképp öncélúan értelmezve), de a költő holtan is kártékony. Na erre varrjak gombot, ugye?

Holott van költő, aki egyre inkább elfeledkezik valahavolt magamagáról, elveiről, határozottan képviselt álláspontjáról, s immár könnyedén fekszik le minden „kéznél lévő” lehetőségnek; van költő, aki most képvisel határozottan egy álláspontot, de a (politikai) széljárásnak megfelelően alakítja-módosítja azt; van, amelyik csak barátkozik, ám ezt végtelenül okosan teszi, s közben ellehetetlenít mindenkit maga körül; van, amelyik szimplán csak barátai-kollégái csaját nyúlja le, míg mások akár teljes művet is; van költő, aki a karrierjét választja a szerelem helyett; van, aki beleszarik a szádba, ha nem a megfelelő nyelvcsapásokkal operálsz; van olyan költő, aki önmagának díjakat jár ki, szavaztat meg, majd örömmel újságolja, büszkén hirdeti, hogy nem a „hatalom”, hanem a „szakma” ismerte el működését; van olyan, aki eleve segget csinál a szájából és élvezi; van, aki a tetves kis szemétdombján kukorékol már-már kóros önképtorzulásban szenvedve; van, aki divatot követ, szemet vet és viharos sikert arat a belterj posványában; és így tovább, és így tovább; és így tovább.

Persze tudom, ezek vaskos közhelyek, és gyakorlatilag bármely „hivatás” képviselőiről írhattam volna.

Nyilván nem minden költő majom. De a hajlam alighanem mindben, mindegyikünkben megvan rá.
 

 
Szerintem Iván nem rettegett.
 

Fehérig faragva rétegzett
telünk
bronzszín szív-
és mennyalakja.

Ne felejtsd el,
álmatlan kedvesem, én is
a havat megelőzve
jöttem e világba.
 

Az est homlokzata:
árnyak, tűz és csend.
Nem a csend, de tüze —
a légszomjas
árnyék.

Hogy e fal csendjébe léphessek,
el kell felejtsem magam.
 

Mert persze az algoritmust jól kitaláltam, ám valaki és/vagy valami megtréfált, nem úgy lett, mint akkor szerettem volna, aztán meg már mintha mindegy lett volna, hogy igen vagy nem; mert igen és nem, de ezt persze a hátsó utas sziszegi most, bűntudat nélkül, azt rám hagyja, természetesen.

Természetesen nem árulok el részleteket, legyen elég annyi, hogy alapos voltam, amennyire embertől telik — dehát oly gyakran annyira kevés, ami egy embertől kitelik. Ennyi és ez, hümmögök most is, felejtenem is bűn volna, emlékeznem rá meg vétek. Az ember mégis valami lehetetlen és ostoba módon holmi nosztalgiát érez gyakran oly dolgok iránt is, amelyekre egyébként bizonyosan nem lehet nosztalgiával gondolni — igen, nem kis eszelősség van ebben, drága embertársaim.
 

Nem volt itt még kutya, se nyúl, dörmög cinikusan a hátsó, ezért meg azért mégis csak érdemes volt, azért meg ezért viszont végképp nem, magamhoz térni, mondja, és igenis jól gondoltál akkor azzal, hogy nem bánod, de azt se bántad volna, ha.

Ez maga a nyugalom; megkísértett, mániás romantika.

2005 — abszolút űrodisszeia.