Ha ugyan lassan és talán körülményeskedve is, de immár tudomásul vettem, nem tévedtem nagyot, amikor annak idején azt találtam mondani, hogy pontosan annyi és az vagyok, amire és amennyire használnak — sőt e belátás már csak el sem keserít, mint valami egészen természetesre, úgy tekintek (fel? le?) rá; büdös a halpiac, mégis szeretjük, akár a városon végigzuhanó döglöttkutyaszagot vagy álomból riadva a kíméletlen, fel-felvillanó fényt, a tudott veszteséget és a gyötrésre emelt kezet, kínzó szelet vagy kárörvendő esőt; mintha nem lenne, lett volna, tegyünk úgy, mert úgy tenni kegyelmi állapot, lenni nem kevésbé; minden ütés halálos, aztán már nincs is semmi, hang, dér, fény megszakad, kienged, elejt; nincs, mi több lehetne annál, ami.
Nem is ezt mondtam.
új kommentek