kklóóór

— Kívül, belül: ugyanaz. — A te fejed, és annak üressége, kis barátom. — Na hja, bonyolult egy faszkalap vagyok… — Az amnézia az a barát, akire emlékszel.  

— A Szív a Bajnok. / A Szív: Bajnok. / Szív a Bajnok. — Ez egy vers akar lenni? — Naná: Terézvárosi töredék. — Versnek elég… agnosztikus. — Mi lesz ma, ki nyer ma? — Zihál a hó? — Nem fogok versenyezni. — Miért, mikor küzdöttél,…

— Furcsák ám a reakcióid a történésekre. Ha meg nem sértelek, kurvára nem tűnnek adekvátnak. — Na hja… van az a pár hang, prüntyögés a zongorán… és nem enged el, nem hagy nyugodni. — A lámpásod csak az, hogy minél hihetetlenebb, minél jobban fáj,…

— Szomorú vagyok. — Faszt, csak sajnálod magad. — Gyűlölöm magam. — Ezzel sem mondtál semmit. — Hogyan mondod ki, „melletted mindenki, mellettem senki”? — Ostoba hiúságok vására.  

— Leszek én még… — Nem leszel. — Megkeseredik az édes, tarthatatlan lesz a keserű… — És te, szívem, miért hallgatsz? Üres vagy, nem dobbansz? Vagy zavarodott, és össze-vissza kalimpálsz? Nem ismerek rád. — Nem győzök már bocsánatot kérni…

Nemlétünkben csökönyösen figyelünk és látunk mindent, mindent, ami itt lehetne, a világnak sincs semmije… Itt a nemlét másvilága, árnyékaink utoljára mutatják most meg magukat, hallgassátok a dalunkat!…