kklóóór

Nos, öregem, ha már itt vagyunk karácsony másnapján ebben az egyszerű kocsmában, és még beszélünk is az átkozva áldott közös hallgatás helyett (mert rögeszméink olyika rokon), de sőt még meg is hallgatsz kicsinyég, mielőtt újra a magadéba kezdenél, az érzelmek hajszálcsövessége és a szeretet perisztaltikája, miközben voltaképp szavak nélkül is értjük egymást, a két bú és bánat szinte egyazon; elmondom halkan, motiválatlanságom nem izgató már, de hogy még a bor is bontatlan áll a konyhában, nadrágom is bontatlan, mert az elvétett mosakodás, rövidítetlen arcszőr, nagy szavak és sírás mellőzése immár rutinszerű, nincsenek cetlik, semmit érő feljegyzések, de sem firkák (anyám képe se a falon); egyszer voltam hős, de akkor sem, és nem vágyom már semmire, csak kinyissam, amit még ki lehet nyitni, és bezárni, amit be kell — ez minden, és a tüskék.