Hősünk tétlen ül, rezzenetlen arccal iszik sört, vodkát, „alighanem erősen erodálódtam mára — gyanakszik a magát ezúttal elhasznált embernek gondoló kamuszamuráj —, de azért volna még néhány tiszteletteljes megjegyzésem, ha lehetne, ám ebben a végre-tavaszban, ennek erős zsongásában, finom zümmögésében kissé elbizonytalanodom: szabad-e befolyásolnom a világrendet akár csak egy halk megszólalással is?” Számtalanszor újraveszi, végiggondolja a történteket, sorról sorra halad, látja, érzi, éli, miközben rezzenetlen arccal iszik vodkát, sört — jólesik neki, gondolja magáról személyt tévesztve ismét, de bele nem zavarodva, mert mégsem lehet mindent a függőségre fogni.