kklóóór

Letekerednek a villám orsói a meghasadt, téli éjben: csillag vonszolta mennydörgés — mintha izzó árnyad kúszott volna át a tű fokán, hogy belehímezze magát a nemlét selymébe.  

a problémát természetesen nem a demokratikus berendezkedés jelenti, hanem annak élő kis fogaskerekei. egy utcán szembejövő ember, legyen férfi vagy nő, megszorozható 3 vagy 4 vagy 30 vagy 40 millióval, és belátod rögtön, miért maradnak a dolgok többnyire használhatatlanok…

Kihűlt, mennyei északunk lombjavesztett káprázat-tölgyei merednek az érő szőlőskertek körül termő, vérrel adós levegőben. Odébb, a részegségen túl majd levegőhöz jutunk, szarkaszárny rebben, és tolla átmetszi árnyékunk. Jöjj el a nyomorúság aprópénzéért, feléd…

Zakatol az Országház,Fidesz tömi Mariját. Viktor nem tud elaludni, a pipától nem lát, meginna valami piát, ha nincs más, legalább egy kupica navracsicskát, vagy egy nemzeti cent rumot. Felforgat mindent zeget és zugot, de piát nem lel, így felkel, pizsamára ránt gatyát fel,…

Nyárhosszan — sötét, buckaemelő kezünk ereszkedő, horzsolt fényében — őrölnek köveid vissza köréd, az életbe. Tiszta, hollófekete szemhéjam mögött csipkebokrok poklából kiragadott fiatal csillag emel téged ártatlanul a reggelbe, és nevekkel népesíti be…

    „Minden eltűnendők...”                           Ad notam       Elfáradtam,…

Simán csak megállni. Mintha kezdődhetnék ott, egy szó hangjaként, hol hangom elhalt, melyet nem tudok kimondani. Mennyi csend jött létre ebben a gondolkodó húsban, belül a szavak dobverése, mennyi szó veszett el világszerte bennem, és így tudható, hogy magam ellenére itt…