kklóóór

Éji bogár vagyok, bolyong bennem fel-alá a fájdalom. Megállok a dombtetőn, és próbálok nem arra gondolni, amire készülök (miközben akaratlanul is valami korcs büszkeséget vélek érezni). Lépek egyet, a homály megnyugtat kissé, de frissen fagyott szellő vág szájba — először…

— Mi az igazság? — Az igazság mindenekelőtt az, hogy neked, jó ember, fáj a fejed.  

„Ürességed inspiratívabban kong.”   

Itt a szívem, nem disznóláb, vidd, a tiéd, nekem már nem kell, bár valójában fogalmam sincs, mire lehet jó számodra, kicsi szív, mégis sok a hely benne, odaadnom egyszerűen sem nagy szó, megleszek nélküle, tedd a pörköltbe, meglesz nélkülem, mehetek a levesbe, egymás nélkül is…