kklóóór

Kemény István: Egy nap élet
 

Harmincháromból huszan maradtunk, tizenöt év után
            szép ez is,
Egy óra múltán a kocsmáros behordta fölöslegessé vált
            székeit.
Férfiak és nők, fiúk és lányok, június, este,
            sátortető,
Könnyű zsivaj volt, nagy szavakkal előre föl nem
            törhető.
Nagy szavak váltak könnyű zsivajjá, tizenegy autó
            odakint,
Huszan maradtunk: húsz ruha és pénz, tizenegy autó:
            a valamink.
S máris megy kettő: „tudod, a kölkök nélkülem nem
            alusznak el”,
A másikért meg itt a férje: a sövény fölött már
            ott a fej,
Valaha fontos a harmadik volt: pohárral áll, hogy
            menni fog,
Az asztal mögé bezárva ültem, mutattam: „kibújni
            sem tudok”.
Valami szél jött és bodzaszag volt, eltelt a második
            óra is,
Mutatta: „hány van?”, mutattam: „három. Hát neked?”, „jön a
            harmadik”.
És ezzel átbújt mellém az asztal alatt, hogy „még egy
            pillanat”,
Mesélt, mesélve újra átbújt, s még mindig mesélve
            elszaladt.
Átmásztam én is, hogy elszökésre, menekülésre
            kész legyek,
Egyszercsak mégis délelőtt van, öten maradtunk,
            részegek.
Egymás nyitott-könyv-életéből kihullott könyvjelzők
            vagyunk,
Szavakba öntjük a közös eszmét, ami csak annyi:
            még igyunk.
Repülő zúg a másik égen, kezdődő, pontos
            napsütés,
Figuráit kirakja lassan a gyümölcsfák közé a
            nemsötét,
Fagyiért jön be egy család, a kocsmárosné a
            kertbe ment —
Betelt a hetünk, és az Isten mégis csak teremt
            és teremt...

Itt volna vége, de életemmel nem szolgáltam rá
            erre sem,
Ha délelőtt volt, hát délután lett, haza a hatvan-
            egyesen.
Mért mondjam ennél pontosabban, hogy nemsokára
            meghalok,
s nyers boldogság, vad reménytelenség együtt se tett ki
            egy napot —
Az a nap kéne mégis, egyben, legalább az a
            csonka nap,
Hisz máskor úgyis csak semmit mondok, és nekem is semmit
            mondanak.
Annak a napnak a délutánján fél kettő körül
            volna most,
Már annyit éltem volna eddig, hogy elég is lenne,
            hogy vagyok,
Bolyongásvégi nagy türelmet vinnék haza a
            pénz iránt,
Erdőbe mennénk a gyerekekkel, úgy élnénk le a
            délutánt.
Órára, tükörbe, más szemébe estig már nem pil-
            lantanék,
Azon a napon mesélés utánig megtartana a
            tartalék.
S ha alszanak már, kilenc után, el mezítláb akkor
            menni csak,
Legvégül még kifutni innen, mint bölcsnek hitt, öreg
            férfiak.
 

Hölgyeim és uraim,
tisztelt egybegyűltek,
kedves barátaim!

Most megpróbálok elmondani huszonhárom mondatot, melyek „a barátom”-mal kezdődnek.

A barátom itt ül Önök között.
A barátom szociopata.
A barátom bikalánccal kivert kutya, akit vonszolnak piros delfinek.
A barátom amorális lény (nem immorális, mert nem érdekli az erkölcs se pro, se kontra).
A barátom néha az eget is nagybőgőnek nézi; nem tudja, a Gangesz-parton mit keres.
A barátom halott ember; erre nincs mentség és nincs magyarázat.
A barátom nem tudja a sötétben, hogy az orra vérzik, vagy a taknya folyik.
A barátom egy hosszú éjszaka.
A barátom második legjobb alsógatyáját veszi fel, hátha lőni kell, vagy vetkőzni valahol.
A barátom volt férfi a háznál.
A barátom majdnem kikopott a közéletből.
A barátom híg fröccsöt iszik, melyet róla neveztem el, de abból legalább kettőt bezúz nagyon is szétcsúszott arcába.
A barátom szerint mindig többről van szó.
A barátom albínó, elbaszott nagy fehér főnök.
A barátom alkoholista napvadász, önjelölt homálybogozó.
A barátom egy vidéki bunkó, abszolút kontár.
A barátom volt már minden, még akasztott ember nem.
A barátom mostanában egyre kevesebbet beszél; a hallgatható csendet szereti.
A barátom egy fasz, de mindenkitől szeretne ezúton is bocsánatot kérni.
A barátom huszonhárom éves és még nem volt New Yorkban.
A barátom az egyik Witman fiú.
A barátom a barátom.
A barátom én vagyok.
 
 

Elhangzott Mándoki György előadásában 2000. március 25-én az egri Más Klubban, a Bruthalia Alkotókör estjén bemutatott „Rossz nyelvek szerint…” című performansz során.