kklóóór

Van, aki szerint hiú vagyok hozzá. Mások szerint viszont pusztán gyáva, azaz konkrétan dadogok ugyan róla, miközben egyszerűen csak seggarc hangember vagyok. Akad olyan is, aki szerint mégiscsak a felelősségtudat tart vissza tőle, és ez nagyon rendben is van így. Megint más hangoztatja, hogy dehogy is van rendben így, rég rossz az, ha mindössze a felelősség jelent akadályt. És van, aki szerint időm sincs rá.

Mindez csak úgy, voltaképp mellékesen jutott eszembe, a naptárra nézve, látva, hogy ma is szerda van, mint 2005-ben.
 

Valahonnan valameddig eljuttatni a másikat, aki talán „ugyanaz” (óra, homok: van, aki nagyon szeretné), de bizonyosan nem a pokol, ekkor még legalábbis, ami meg ez után történik, a koszlott padlót nem érinti (a falon és a fapadba vésve firkák, monogramok, szív és pina és fasz) — nem a vonat, nem a busz visz el, hanem a váró, a jármű még és már a helyszínekhez tartozik mint rész és eszköz, az utazás a megelőző várakozásban van (vidéki állomás, olaj- vagy szeneskályha jellegzetes szaga, szénpor vagy olajcseppek), a céltudatosság és a kauzalitás ezt diktálja.