kklóóór

„rég kinőttem isten markából. / mindig ugyanaz, némileg másképp; / rossznyelvek szerint / nem tudom fenntartani a rendet magam körül, / de tudatosan igyekszem kompenzálni azt. / nekem aztán nem mondanak semmit.”
 

„Mindig csak »félig sikerülten« fejezem ki, amit ki akarok fejezni. Sőt még félig sem, talán csak tizedrészben. Ez mégiscsak mond valamit. Amit írok, az sokszor csak »motyogás«.”

(Ludwig Wittgenstein: Észrevételek,
ford.: Kertész Imre, Atlantisz, 1995, 31–32.)
 

(1995)
 

Mindezt elég hosszan lehetne folytatni.
 
 

Londoni Mindenszentek, Szpéróval mit üzentek?
Kell-e a régi kabátja, e tollal vár odaátra?
Vagy ha csupán halogatja, kalitkám egyre kiadja:
jók-e az égi lakók így, támad-e támogató frigy?
…Nézem a gépen a szárnyat, ahogy lenn föl-s-le-se járnak,
nézem, ahogy — feketülvén — kékbe fehérül az örvény;
hallom, a gép, robajával, vinne — nem átra — magával;
integetek… fogy a vodkám… látom is így: ugye — ott — lám…
Innen azért egyelőre nem illek az égi mezőbe;
romlani kell, kijavulni… De kell-e a télre a hol-mi?
Mindenszentek, Szpérót kérdem: amúgy… az… a vég volt?
 

(A szöveg forrása: Koppar Köldüs, Holnap Kiadó, Budapest, 1991, 75;
a hangfelvétel forrása: PIM.hu;
a kép forrása: Műút 2010010, 97.)
 

— És egy jó nagy lófasz a világ seggébe.
— Dehogy okozok én ekkora örömöt a világnak. Táguljon csak lófasz nélkül.