„Aztán ha nem elég erősek az ember idegei, felmerül benne a kérdés: ugyan, kik esküdhettek itt össze, kinek használ ez? És jaj neked, ha nem találsz magadnak ellenséget, összeesküvőt, hiszen akkor bűntudatot kellene érezned. Azazhogy igen, bűntudatos vagy, és épp ezért kitalálsz valami összeesküvést, sőt nem is egyet. És aztán meg kell, hogy szervezd a sajátodat is, hiszen csak így hiúsíthatod meg a másokét. És minél többet töröd a fejed mások összeesküvésein, így akarva megindokolni a saját értetlenségedet, annál inkább megtetszenek, és már a sajátodat is annak mintájára alakítod.”
(Umberto Eco: A Foucault-inga, ford.: Barna Imre, Európa, Budapest, 1992, 750.)
ha a nő (mert úgyis csak ő van, nem egy, az egyetlen) fogyókúráról kezd beszélni, bólints és hörpintsd ki a kávét, maradj vagy menekülj; s amikor majd a sírt kaparja fölötted, sóhajthatsz: megérte és nem érte meg, megértheted. ha máskor (mert úgysincs másik, csak ő van) már azt sem tudod, mennyire kacér, kikezd, de a vetélytárs mégsem komoly talán, maradj vagy menekülj, nem számít. ha aztán (mert mindig csak aztán van) dívád már türelmetlen, s te is türelemtelen, sétapálcikáddal kezedben tedd: maradj vagy menekülj. ha majd fejedhez vágja (mert egyszer úgyis a fejedhez vágja), hogy mióta nem élvez téged, mióta nem élvezed őt, ne tépelődj, hallgass vagy szólj, maradj és menekülj, ugyanaz; mert már csak az jön, hogy meg akar csalni, sőt már meg is csalt; és az van, hogy azt szeretnéd, hogy meg akarjon csalni, s rögtön csaljon is meg; öregedjen meg neked, vagy másnak inkább, kelljen az ördögnek az eltompult, rusnya nő; maradj vagy menekülj, egyre megy: megbánod.
maradj és menekülj, mindegy. mindenképp megbánod.
(2003)
csak a fekete van
„nincs semmi fekete — mondta a nekem való lány —, csak a bodri kutya orra hegye.” minden okom megvolt rá, ismételgettem, nincs semmi fekete, hittem neki. újra mondta, ismételtem, elhittem. (és boldog voltam.)
„ha eluralkodik a fehérség a nagy mű matériáján, akkor győzött az élet a halál felett, feltámadt királyuk, levegővé vált föld és víz, a hold uralma jött el, megszületett az ő gyermekük; a matéria akkorra oly igen megszilárdul, hogy tűz sem kezdheti ki tö…”
az első mondatig sem jutottunk el, mintha lehetne valaha is rossz a jóból. apály, dagály; a felhők változnak, ritmikus borzalmak, kettős gravitáció, eső, tűz, tűzeső; holdkóros sirámok. már soha nem lesz úgy.
elhagytam magam, elhagytam mást is; valamit ismét elrontottam, és soha nem lehet már kijavítani.
már semmi sem lehet jó, lévén, hogy én nem felejtek, és nincs bocsánat semmire, a bűn az bűn marad.
(egyetlen bosszú és egyetlen bocsánat a felejtés? kínt keverve vággyal?)
„ha látja már a művész a tökéletes fehérséget, akkor — a bölcsek szerint — széjjel kell szaggatni minden könyvet, mivelhogy azok haszontalanná váltak.”
Pontosan ugyanolyan reggel, mint a többi, csak egy kicsivel jobb talán az alaphang, nem kell okot keresni erre, úgyis hamar tovatűnik, akár teszek érte, akár nem; holnap is ugyanez, előre tudható, a dátum csöppet ugrik, nem látszik igazán, mindegy is, különbség semmi; a szar mondjuk lehet, hogy új, de a segg a régi; lehet, hogy az a fény valamelyest javít a dolgon, mégis ugyanaz a kialvatlan, szájbakúrt reggel.
„Aztán ha nem elég erősek az ember idegei, felmerül benne a kérdés: ugyan, kik esküdhettek itt össze, kinek használ ez? És jaj neked, ha nem találsz magadnak ellenséget, összeesküvőt, hiszen akkor bűntudatot kellene érezned. Azazhogy igen, bűntudatos vagy, és épp ezért kitalálsz valami összeesküvést, sőt nem is egyet. És aztán meg kell, hogy szervezd a sajátodat is, hiszen csak így hiúsíthatod meg a másokét. És minél többet töröd a fejed mások összeesküvésein, így akarva megindokolni a saját értetlenségedet, annál inkább megtetszenek, és már a sajátodat is annak mintájára alakítod.”
új kommentek