A pöcsöm vakargatom és az eget bámulom: üdvözító kombináció. A Hold már rég nem az a bús, érzelgős, öreg barát; a lelkem üres edény, a poézis szétporladhat egy lágy hangtól akár.
Nem tudom, kell-e ezt tudnom, de láss csodát, láss nadrágot — düh és szégyen delejes…
kklóóór
kabai lóránt naplója
— énblog, de tényleg.
legújabb bejegyzések
korábbiak
új kommentek
feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
cc licenc 2.5
új kommentek