kklóóór

A világon minden játszik: a vér a szerelmes ereiben, a nap a vízen, a zenész a hegedűn.
— Aki szeret, ártatlan; aki szeret, vétkezik. Aki szeret, azé a bánat, mely váratlan érkezik. Aki szeret, lelke vágyát érzi, és vágyakozik teste is. Aki szeret, rögtön érzi: por volt és por lesz megint.
— Mindig ilyen cifrán mondod el, ha be akarod nedvesíteni a pöcsöd?
— Bocsásd meg művemet, térden állva kérlek! Bocsásd meg, hogy gyönyörbe vinni szeretnélek!
Az életben minden, ami jó — a szerelem, a természet, a művészet, a tréfálkozás —: játék.

Hanem az alufólia a sapkában tökéletesen felesleges. Mert igaz ugyan, hogy a földönkívüliek a Hold túlsó oldalán állomásoznak, és magát a Holdat használják antennaként az adásukhoz, melyet minden egyes ember fejébe sugároznak, ám nem rádióhullámokon érkeznek a dezinformációk, hanem viszonylag kis energiájú, ám nagy adattartalommal feltöltött neutrínó-nyalábokon keresztül, s ez ellen nem véd semmi. Illetve egy megoldás adódna ezek — ha nem is visszaverésére, de — elnyelésére, mielőtt behatolnának fejünkbe: élő és hibátlanul funkcionáló agyszövetet kellene fejünkre tekerni, ugyanis e neutrínó-kötegek energiája és spinje úgy van kalibrálva, hogy csak az élő emberi idegszövettel lép kölcsönhatásba — azaz egy másik ember agyvelejét kellene afféle pajzsként felhasználnunk ahhoz, hogy elménket megvédjük a tévképzetek fertőzésétől.

A picsába, az irodalom veszélyes. Számolni szomorúság, baszni bűnbánat.