Egy végtelenül szentimentális kép ugrott be, szégyellhetem is magam miatta (talán meg is kellene gyónnom?) — egy összeszoruló szív, valaki a markában tartja, nem közvetlen szívmasszázs, hogy az érintés-szorítás mechanikája bírja újra működésre, hanem a nyers, élő, kemény szívhúsba mélyedő körmök, a facsarás („ha törik, ha szakad — szív”).
Beléptem a helyre, egy csaj, akit régről ismerek, a szeretőm volt, néha még ma is, rögtön észrevett. Citrom és a leve a nyálmirigyeknek, elkámpicsorodó arc, kiemelt külső elválasztás, bő vizű forrás, de sőt lagúna a Rém-fokon — ide menjél nyaralni, itt légy boldog, ribanc! — mégiscsak „szórakoztató”, amikor a jóból is megárt a rossz.
Tökéletes lassúság: játszom a gondolattal, valami nem hagy nyugodni, de a ribizli mosolyogva behúzza a cipzárt és kussol.
új kommentek