Nyárhosszan — sötét, buckaemelő kezünk ereszkedő, horzsolt fényében — őrölnek köveid vissza köréd, az életbe. Tiszta, hollófekete szemhéjam mögött csipkebokrok poklából kiragadott fiatal csillag emel téged ártatlanul a reggelbe, és nevekkel népesíti be…
új kommentek