kemény istván és csobánka zsuzsa
titkos életei után
ha rezzenéstelen tekintettel elnézi,
akitől aztán végképp nem várnád,
hogyan bolondulsz meg szépen,
sőt voltaképp igazolást talál ebben,
és örömmel nyugtázza állítólagos döntését,
melyet mindenesetre magyarázat nélkül hagy,
igazán nem kérheted számon tőle,
miért is akart ő másik életet.
nem foghatod ezt senkire kicsinyesen,
sem rá, sem arra, ki hülyére maszlagolta.
nagyvonalúan lemondhatsz mindenről,
kezdd az ép eszeddel, miben megterem minden.
jó volna, fütyülöd, ha lehetne bármi,
miért felelős nem vagy, de életem,
olyan nincs, mert honnan lenne.
közben mögötted csodák peregnek le,
előtted rémségek fejeződnek be,
és te elsétálsz mind mellett,
hogy is tudhatnád, hogy amid van,
csak gyermekkori, vacak filmzene.
neki teát főz a reggel, húslevest a délután,
az este friss, omlós süteménnyel fekteti le,
betakarja „a csodák történelme”,
felnéz a csillagokra, övéi mind egy szálig,
belátod, míg jelét magadra rajzolod,
rajta ugyan nem hagytál nyomot,
mert csak megy, törtet előre; neki jó.
elveszíteni akart, nem tudni a kutyaszem hűségét.
se holdra nem nézel fel, se repülőre,
van már saját történeted, nincs is jobb,
és tudod, a sínpár nem ér össze a végtelenben,
csak bandzsítasz, csak a fogad vacog.
új kommentek