kklóóór

„Kedvencem a sárga”
(Kosztolányi Dezső)

„Régen az emberek úgy ítélték, hogy a király tud esőt csinálni; mi azt mondjuk, ez minden tapasztalatnak ellentmond. Ma úgy ítélik, hogy a repülőgép, rádió stb. a népek közeledésének és a kultúra terjedésének eszköze.” Mindezzel Wittgenstein nyilván nem arra célzott, hogy a mai ember ostobább vagy okosabb lenne a korábban élteknél, hanem hogy az alapbizonyosságok megkérdőjelezésének adott helyzetekben nincs értelme.

Azonban a különböző fényforrások más és más színhőmérsékletűek: a napfény körülbelül 5000 Kelvin színhőmérsékletű, a hétköznapi gyakorlatban használt izzók viszont ennél jóval alacsonyabb, mindössze 3000 Kelvin körüli színhőmérsékletűek. A különböző színhőmérsékletek miatt a színek nem minden esetben azonos minőségűek, vagyis az alapszínek nem azonos mértékben és arányban találhatóak meg bennük.

Esik vagy nem esik. Az első mondat, a mindegyre visszatérő, jellemzően épületkontúrokra visszavezethető alapforma rendbe szedi a gondolatokat és az intuíciót, a második mondat pedig — mint egy palimpszeszt — a visszamosott, át- meg átcsorgatott, összefröcskölt vagy pontszerűen spriccelt, többször felülírt, ám az eredetit vagy legalább is annak nyomát megtartó felület mindig ugyanazt a helyet veszi célba. Minden mozdulat a nagy egészre irányul, mindig ugyanarra, akárha különböző perspektívájú látképek vagy vetületi ábrák lennének; viszont az összes rituális vonatkozás szigorúan kerülendő. Mindezzel Sütő festményei megkérdőjeleznek legalább egy alapigazságot: a káosz és a rendezettség szembenállásáét, amikor az első ránézésre a legnagyobb rendet mutató, monokróm felületek által közrefogott alapformában megmozdulnak, működésbe lépnek a kaotikusnak és esetlegesnek ható foltok és vonalak — paradoxonnak tűnhet föl, de ez utóbbiak pontosabb és nagyobb rendet alkotnak, mint a kvázi keretként szolgáló egyszínmezők.

Minden klisérajongó emberi lény tudja, hogy csak olyan felhők ürítik ránk tartalmukat, melyek mögött mindig kék az ég. Semmi értelme olyasmit mondanunk valakinek, amit az nem ért, még ha hozzátesszük is, hogy úgysem érti.

A config. csak egy szó (miként mondjuk a színek neve vagy a képek címe is csak szó), de hát szavakkal vagyunk körbevéve, azokból építkezünk hétköznapjainkban; és persze azt is rég tudjuk, hogy a szín csupán egy érzet, az elme egyik reakciója a fényre; a konfiguráció pedig ezek invenciózus alakzatokba szervezése — nem is biztos, hogy lehet beszélnünk minderről, sőt valószínűsítem, nyelvi eszközeink nem adnak lehetőséget a mindezekről szóló adekvát és mindenben kielégítő beszédre.

Van, aki arra születik, hogy a folyóparton üldögéljen. Van, akibe folyton belecsap a villám. Van, akinek abszolút a hallása. Van, aki táncosnak születik és van, aki úszik. Van, aki gombokat gyárt és van, aki Shakespeare-t szaval. Van, aki fest — most esik vagy nem esik; véletleneink és dadogásaink talán ténylegesen is összefüggnek az eső neszeivel vagy azok hiányával. Itt vagyunk. Pedig nem is siettünk.

Elhangzott Sütő Róbert config. című kiállításának megnyitóján,
2015. február 27-én az Érdi Galériában.