kklóóór

Lélegezlek. Kibolondítalak magamból. A testvérfény felé hajoltodban érzéketlenné teszlek. A katasztrófa utolsó cseppjeit is megitatom veled. Az ég jöttment csillagot szorít szívemre. Szél a tanúm, a féktelen éj tölgylabirintusban csetlik-botlik a távolban. A szomorúság…

Újraegyesülnek a férfiak hamvai és a nők hamvai. Az égbolt sápadt középpontja egészen a porzófejekig nőtt a tőzeges dűlőn, ahonnan figyeltem őket. Galagonyazöld — a szemben hallható, mit mondott. A hóval vegyülő szavak nem vádolták az ajkakat. Megittam a bort, amit…

A semminél semmi sem kevesebb. A semmiből jövő éjszaka, melyben nincs senki, aki ne jönne. És ami a beszélő szemében áll láthatatlanul a fehérség peremén. Vagy egy szó. Jöjj a semmiből a nem jövő éjszakájába. Vagy egy szó fehérsége felvésődött a falra.  

Leeresztesz. Elmorzsolódsz. Állsz. Ringatva óraütéstől, mely tizenkétszer szaggatja meg a krisztustövist, csendesebben, mint te, valaki elenged valamit, kimenti neved a szénből. Állsz ott újra, árnyéknap alatt lélegezve jég és ábránd között. Messziről jöttem érted, és a…

Aki megfulladt, annak ez a lap mintha egy tengerbe dobott palackban volna. És mint az ég, útra kel, hogy földet lásson, esetleg felé lebeghet a föld visszhangja, az eső emlékével, a vízre hulló eső zajával telten. És meg fogja tanulni, a hegyek tetejéről most leszálló hullám…

Veszteségből. Olyan veszteségből, mely az elmét mardossa — az ép ész elvesztéséig. Ezzel a gondolattal kezdeni, rím vagy értelem nélkül. És azután várni. Mintha az első szó csak az utolsó után jönne, egy élet után, mely a szóra várt, ami elveszett. Nem mondani…

Az éjszakák hallhatatlan dolgokat tördelnek szét, sóhaj a földmélyi télben: alapszavak süllyednek el a ringatódal sodra és medre vájta fényben. Elhajózol félelem és emlékezés között, lépteid ékköve vörösben játszik a gyermekkor porában. Szomjúság és kóma és falevél…