kklóóór

Magyarázom az anyámnak, hogy nem kell
így beszélni, hogy hiába gürcölt
annyit, végül is hagytam némi nyomot
a világban, mondom,
mint a nippek a kredencen,
ha felemelsz, alattam sincs por.
De a gyomrod, fiam, a gyomrod,
mondja ő. Az anyák mind élelmiszer-
technikusok. Az én gyomrom meg az ő
teje. Papi.

 (Forrás: PIM.hu — Digitális Irodalmi Akadémia)
 

— De az nem szabadság volt, hanem gyomorgörcs.
— Legalább hazudj valami szépet.
 

De dr., dr. dr., de.
 

„A flox egy öreg bácsi, aki az utcasarkon hegedül” — írja Faragó Ferenc kötetcímadó novellájában. A floxot korábban is szóba hoztam már, és örülök, hogy a JAK Retro sorozatának második estjén, holnap este héttől a Kalickában e kötetről beszélgethetek Antal Balázzsal, Márton Lászlóval és Péterfy Gergellyel — ha nem is biztos, hogy kiderítjük, mi is valójában a flox (súlyos betegség vagy kihalt nép, esetleg egy frissiben kifejlesztett szőlőfajta vagy a napsütésből könnyedén aranyat gyártó találmány), bizonyos vagyok abban, hogy alaposan körbe fogjuk járni.
 

— Na mi legyen? — kérdez a hang (nem a hátsó utasé).
— Lehet, elpilledtem egy pillanatra, és lemaradtam a poénról.
— Oké, intézd el annyival, hogy egy alkoholista szar vagyok.
 

„Az elv olyan, mint a fing. Egy darabig tartod, aztán elengeded.”