kklóóór

— Mi az? — Azt hiszem, aranyér. — Vegyél észre, itt vagyok én is, és ne menekülj el… — Azt se tudom, igazából mi is a Hold. — De a tested tudja. Csak az elméd felejtette el. — Végül is csak azon múlik, melyik irányba nézel.  

Egressy Zoltánnak „Tudjuk, mit hagyunk magunk mögött, de azt is, mi áll még előttünk. Az álmokat, melyeket az emberiség vázol maga elé, mindig meg lehet valósítani. Egykor a csillagoktól megigézetten álltunk, ma megérintjük őket. […] Talán ez az utolsó alkalom…

sok van, de a legbosszantóbb a hangot hallani, a kéretlent, neked érdes, ami még mindig enyém. beléd karcolnak, nem szavakkal, mikkel teremtesz, csak pusztításban közös az eszköz, gyáva fegyver. néma sikoly, elnézed, a közhely így nevezi, nem érint, azok a szemek nem tanulnak meg…

— Nem tudom végigcsinálni. — De igen. — Nem. Tele van vérrel a Hold! Érzem, szinte látom. — Hagyjuk ezt az ócska zsici nyavajgást! Keményítsd meg magad, te  fasz  anyámasszony katonája! Jobb, ha elkezded. A bennszülöttek már…

„A vörös csak egy szó” — állítja Ben Vautier, de hát szavakkal vagyunk körbevéve, azokból építkezünk; és persze azt is rég tudjuk, hogy a szín csak egy érzet, az elme egyik reakciója a fényre. A vörös a szivárvány első színe, azaz a fénytörés által…

„A Nap szó és harag. / A Nap rend és föld és arany. / A városában bőszen bölcselkedő, / A pusztaságban térképészkedő. / Az út, az útjelző, / A rettentő, a józan, a nevető; / Nap, ha fehér vagy ha száma van. / A hús, a bosszú és mind, mi szemmel…