Gáááz!

Lófasz,
oppardon, szerveroldali hiba a betöltés közben — próbálkozzon meg az oldal frissítésével!

kklóóór

kabai lóránt naplója
— énblog, de tényleg.


Wikipédia Facebook twitter ustream YouTube formspring.me — kérdezz! formspring.me — kérdezz!


legújabb bejegyzések
korábbiak
új kommentek


avasi keserű

kocka és a haverok — a comic strip-sorozat a KULTer.hu portálon folytatódik

klór

vakk


kérdezz

hol a mikor?

március 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

új kommentek

  • klór: Ahogy mondja, drága kolléga, ahogy mondja. (2014.02.15. 12:09) szerelem
  • de én: Nagy munka lehetett, három–négy éven át... (2014.02.15. 10:13) szerelem
  • de én: Ez az egyik legkedvesebb Kemény István-versem. (2013.01.20. 14:57) Kemény István: A vak filozófus és a zajok
  • klór: @Luna Littlewood: Olyannyira az kívánkozik id... (2012.12.31. 07:37) Zéró
  • Littlewood: A pennyroyal tea igen fájdalmasan gyomorbeteg... (2012.12.31. 07:33) Zéró
  • de én: Hogy kerül Budapest vérképe az atlaszra? (2012.12.16. 00:01) Fénytelen érv
  • Judit Lingon: Te is megint ezzel a rozsdával jösz. :-) (2012.10.18. 11:59) Annak, akit
  • Utolsó 20

témák

címkefelhő

cc licenc 2.5

Creative Commons Licenc

„megannyi hiány”

2020.10.25. 10:28 klór

feljegyzések, noteszlapok, valójában    csupán
egypár kóbor cetli az elmúlt hónapokból, mintha ráültem volna holmi
megalkuvó közös nevezőre, pedig csak lenyűgözött ismét a precíz,
pucér cinizmussal összebaszott világ, melyben feloldódott, eltűnt
megint a nemrég épp csak megtalált énem, újralakott életem, innentől
már, mondják, az elengedés könnyű, akár a sétáé, melynek külsőségei
változatlanok ugyan, holott csal a teljesség fele — miközben, szép
társ, lennék csak egy csomó neked, immár közös otthonban tanuljuk
az összhangzatot, te az új városod, tenyér a tenyérben és hajóktól
zavartalan lepkék a medréhez így sem hűtlen duna fölött —, metsző
széltől szálkásodik a bánat, nem gondolom, hogy isten haragja
igényli hitem; megannyi hiány, felesleges fecnik, eggyé nem álló
mondatok, és bár sosem térek ki a szavak, de sem jelentésük elől, a
megfelelő forma nem került meg e történettelen sok hónap alatt. le-
szállt az est, zengő érc, megjött a tél. és nem vagyok hajlandó   rámenni.


(2019. december 2.)

(Megjelent a Nappali Menedékhelyen
2019. december 13-án)



Szólj hozzá!

„…mint aki hirtelen kiradírozódott…”

(a negyedik pozsonyi anzix)

2020.07.14. 11:45 klór

pünkösdvasárnap, keserű pontatlanság szívtájékon,
mert beleszerettem a városba, melyet ma el kell hagynom. én csak
„idenőttem” hat rövid hétre, bele egy szebb zsinórmértékbe; barokk
mondatokkal kellene felépítenem, amit belaktam. halogatom a belső
vonat menesztését; élek, és már nem tudok jobban, ezt láttam be híd-
pozsonyban. primer szégyen, pedig én nem vagyok az apám, akinek
a vöröskői vár pincéjét fotóztam, posztumusz. eső, változó felhőzet,
napsütés, hűvösre fordul, és ellenkezőleg. „itthon”, már megérkezve
a napon madarak zsigerei rothadnak; valahonnan ugyan ismerős,
mégis szürreális minden, csak várom, hogy a lelkem utolérjen.

(2019. június 9.)
(Megjelent a dunszt.sk portálon
2019. november 24-én)

 

…utolér és találkozom az életemmel, melyben   [ magam
sem lelem, nemhogy a helyem — mint aki hirtelen kiradírozódott   [ sokak
térképéről. vagy eleve: ott sem volt. egy harang épp hogy kondul, ez   [ nem
csupán poszt-prešporek depresszió, nem remeg bele semmi, már csak   [ néz
beszédem
. markáns égésszag üldöz, tehetetlenségem pontos kísérője.   [ semmi
evickélés, se kapálózás, csupán pillantról pillanatra sodródunk, a   [ „jövő”
mindössze a múlt húgyfoltos árnyéka a jelenen. lehetetlen   [ visszamenni.
„otthon”, budapest: itt vagyok bűnös. azért, amit mondok. és azért,   [ amit nem.

(2019. július 5.)
 

az amatőrség elvétésejutott eszembe pontosan két
hónappal pozsonyból távozásom után, amikor egynapos retúrjegyet
váltottam — ugyanoda. türelmünkkel megtiszteljük az időt,   [ hallgatással
a csendet; mégis jóval korábban ébredtem, mint terveztem, egy   [ korábbi
vonatról láttam a jelenést: szakadozott felhők peremén ragyogó
napfénysávok. (pontosabban!) megérkezéskor újra ugyanaz a kép:
szép konstellációban vár, templom, pilon, ufó. itthon vagyok. innen
olyannak tűnik föl minden, mint amiben érdemes élni. vagy kicsit
meg lehet feledkezni arról, hogy nem érdemes. a hl. st. előtt egy
németjuhász szegődött mellém (nem, ez máskor, máshol volt). (egy
kutyához csatlakoztam. mondja, ez máshol, máskor.)
a bernardba
indultam, zárva volt még, majd ahogy kinyitott, nem tudtak vissza-
adni 50-ből. a michalská bránánál vettem egy sört, a most snp csak
jobbfelől volt járható, átsétáltam rajta újra (végigment, fotózott
nyugatra nézve, dévényre gondolva)
. a hídfő mellett leültem,
elfogyasztottam a szendvicsem, felhívtam anyámat. arra gondoltam,
szeretnék egyszer úgy felegyenesedni, mint aki bruce bannerként
térdel, de aki feláll, az már hulk. láttam egy uszályt, gatyás férfit
a taton, amint épp kész miccset emel fel a sütőlapról. a starý moston
gyalogoltam vissza (téblábolt a színház előtt), majd megkerestem a
szobrot, melyet akkor nem. (sikerült.) ennyi búghatna galambot se
láttam még. a 100 pív csak később nyit, a krčma na zelenejben
ettem hibátlan sztrapacskát (pontosabban! bryndzové haluškyt).
a meetnicában nem ismerős, de ugyanoly kedves pultoslányok.
lucky bastard. (yes, i am.) az urban pub még zárva volt, holott
látásra töltötték nekem előre a vodkát. már az állomás felé tartva
a németjuhász lecsatlakozott ugyanott, mint aki csupán passzióból
kutyagolta végig velem a napot (mondom, ez máskor volt). még a
szerelmemmel beszéltem telefonon, a vonat szinte pontosan érkezett.
bármikor visszamehetek — ez szüneteltet bizonyos kételyeket.

(2019. augusztus 9.)
(Megjelentek az EX Symposion 2019/103-as számában)

 



Szólj hozzá!

témák:  #i will return to bratislava

„valószerűtlen üres az ég”

2020.06.03. 08:39 klór

várhatatlan halálhírrel üt ki közelről
egy túlpihent reggel, az épp puhagyolcs-pozsonyban.
megkapaszkodom; káromkodom magamban (itt alig
is értené bárki). nem is oly régen gondoltam ilyen
csúnyákat. kényszer és kötelezettség: beülök egy
autóba. senki nem tud semmit. vöröskő vára; neki
tetszett volna. nekem most semmi sem. a kocsmában
a bejárati üveg elé ülök, kifelé nézek csupán,
a vakító fénybe. hogy utána ne lássak semmit.
valószerűtlen üres az ég. „nemigen van isten.”


(2019. június 3.)

(Megjelent a Alföld 2019/8-as számában)


 
Részlet Térey János Halálhír című, Nagy Atilla Kristóf emlékére írt verséből; Holmi, 1999/2.
(Részlet Térey János Halálhír című,
Nagy Atilla Kristóf emlékére írt verséből; Holmi, 1999/2.)

 

Szólj hozzá!

„…rozsdásodik becsülettel…”

(a második pozsonyi anzix)

2020.05.30. 10:48 klór

újraíródik a magány nyelve, amikor valóban eltűnni
és megkerülni. ahogyan az ajtó előtt az előreláthatatlan dolgok
ücsörögnek. hetek óta legnagyobbrészt egyedül, szinte némán;
rozsdásodik becsülettel az artikulációs bázis. a séták hajnal-
és alkonyzónák, senkiföldjék kutyák és farkasok idői közt.
társasjáték-pozsonyban a magány nyelve: vodka. a társ nincs
itt, az idő tudatlanságnak mutatkozik. dehogy ugrom föl
a kocsmában, ahová leragadni mentem. gyakran úgy kezdek
beszélni magamban, hogy megszólítással nyílik a mondat,
nem hiába artikulálok, kékbálna. mégiscsak csillog az a
vodkától kissé tompa fény a szememben. van kit várni.

(2019. május 23.)
 

négy hete turista vagyok a saját életemben is.
miközben párbeszéd-pozsony utcáit bejárom, magamban
is találok furcsa mondatokat, melyeket meg kell oldanom.
elvesztem, belemosódtam a városba, de nem felszínesség,
nem kényelem, dolgozom, hogy megkerüljek; bezárkózom
a szobába, nem csak ha esik, vagy viharban sétálok órákig.
átmegyek mind az öt hídon. nézem hosszan az intakt dunát.
számolom ugyan a napokat, de belezavarodom ebben az
időtlenségben. vízhatlan folyó azelőtt és azután között.

(2019. május 29.)


(Megjelentek a Hévíz 2019/5–6-os számában)



Szólj hozzá!

témák:  #i will return to bratislava

„…és nem is történt még semmi különös…”

(az első pozsonyi anzix)

2020.05.16. 10:13 klór

szebb zsinórmérték, egészen más anatómia; mozaik-
pozsony. ahol két hete egyedül. és nincs bennem honvágy semmi.
hiányzik persze néhány ember; de az idő is csak türelmetlenség.
ezt üzentem egy szerdán varjúval odinnak, meg hogy maradok még.
mert tényleg teljesen eltűnni, elveszni, és megkerülni vagyok itt.
a város mai neve egy félreértés következménye; az öreg híd
jelenleg a legújabb. mindez egyre jobban tetszik. sőt gyönyörű.
és nem is történt még semmi különös; egykutya vagyok, meg-
felelek a szánkó elé. itt a depresszió is jobban esik. hidakról,
bálnaszívről majd máskor. jó élni. újratanulom az ábészét.

(2019. május 16.)
 

kívülről, konkrétan a szomszédból figyelem, mi folyik
manapság otthon. kényelmi állapot, egy ösztöndíj lassan tényleg
elhiteti velem, hogy valóban íróféle volnék, még ha most leginkább
csak rajzolok is. papa-pozsonyban lassabban öregszem. máshogyan
érintenek a „köz” ügyei — innen mintha látnám, hogyan lehetne
jobb. például szokatlanul kedvesek az emberek itt. mégsem kell
egyből felugranom a kocsma közepén azt üvöltve, hogy „hülye
magyarok!” megismétlem: valóban, mintha; azt mondjuk: lehet.
elsétálok a dunához, egyszer sem léphetek ugyanabba a folyóba;
folyik valahová (bár talán ez is csak vélekedés). hát hadd folyjon.

(2019. május 18.)


(Megjelentek a dunszt.sk portálon
2019. november 24-én)



Szólj hozzá!

témák:  #i will return to bratislava

„…ami szépség nélkül…”

2020.04.09. 13:39 klór

álló nap szíves türelmünket és megértésünket kérték,
a késések voltak menetrendszerűek, a debreceni nagyállomáson
több vonat vesztegelt, mint egy kezemen megszámolni;
a másik foglalt ismét — hibáival kecses ez a nap. „engem az
érdekel, ami szépség nélkül tetszik” — írtam egyszer, hogy
mára belássam, ez talán merőben személyes szépségtulajdonítás,
de a saját élmény megosztható. akár egy szemsarokban bújó,
nem ragasztott flastrom, tiszta tekintet igéző anyajegye, nézzek föl,
bájoló mosoly kissé elcsúszott fogsorral — és mint aki társra talált,
tudom, amit. késsenek csak azok a vonatok, legyünk most még bő
kétszáz versztára egymástól, nem ülünk már sokáig külön, csendesen,
mint finom pihék deréktájon — de sem félünk attól, hogy ha fel-
tesszük a kérdést, azzal meg is válaszoljuk —, furcsán formált
mellek derűs kézkosárban, váratlan pigmentsűrűsödés a bőrön.
az utolsó vonat, azt hiszem, pontosan ér a célállomásra.

 
(2019. április 10.)

(Megjelent a Alföld 2019/8-as számában)



Szólj hozzá!

„…bármi lesz is…”

2020.03.23. 11:39 klór

nagyvárad, más időzóna, új időszámítás,
váratlanul mintha élnék; és már nem akár egy latin-
amerikai szappanoperában, komisz súlyegyenben.
tavaszelő, körös-parti séta, kezemben kéz, kezem
egy kézben, szél fújja ki a grafitszín telet belőlem.
benne járva, körbekerülve, a hegyről nézve is elragad
e szecessziós város, szép sztalkeremnek mondom,
még a hibái is tetszenek. „jókor kaptál el” —
folytatom majd, miután rajzolt fagyöngy alatt
csókolóztunk; később találunk valódit is.
„még keresem a neved.” ragyog az ég.

(2019. március 10.)
 

42 évet elb-, elcs-, elf-. ez persze így nem egészen igaz,
hiába kedvelem olykor a túlzásaim. 2×3×7, meghaladott
koordináta, melyen végképp nem a vélt tárgy található —
szinte hirtelen nyílt meg az új naptár. megejtő boldogság,
napomon ismét váradon, furcsa szögből súrlófény,
kéz a kézben. felismerem, mint a rák, mi a válasz. 42,
rendes ember ilyenkor már nagypapa, bennem épp
elakadt a fák kósza őszülése. egyszer álmomban
mindenki utánam jött szorongatón; mint aki megérti
végre a kérdést magát, lassan sikerül belátnom, mire volt jó
ennyi év — meglett férfiként sem biccentek buta fejemmel,
és ugyanúgy tudom, talán minden egyes szó a csenden ejtett
makula, mégis beszélnem kell, már hiszem: nem felesleges.
új, tiszta időszámítás, éljük, nem futok több zsákutcába, bár-
mi lesz is
. sikerülni fog; különben nem tudom, mit csinálok.

(2019. március 23.)


(Megjelentek a Várad 2019/5-ös számában)



Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása