Gáááz!

Lófasz,
oppardon, szerveroldali hiba a betöltés közben — próbálkozzon meg az oldal frissítésével!

kklóóór

kabai lóránt naplója
— énblog, de tényleg.


Wikipédia Facebook twitter ustream YouTube formspring.me — kérdezz! formspring.me — kérdezz!


legújabb bejegyzések
korábbiak
új kommentek


avasi keserű

kocka és a haverok — a comic strip-sorozat a KULTer.hu portálon folytatódik

klór

vakk


kérdezz

hol a mikor?

március 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

új kommentek

  • klór: Ahogy mondja, drága kolléga, ahogy mondja. (2014.02.15. 12:09) szerelem
  • de én: Nagy munka lehetett, három–négy éven át... (2014.02.15. 10:13) szerelem
  • de én: Ez az egyik legkedvesebb Kemény István-versem. (2013.01.20. 14:57) Kemény István: A vak filozófus és a zajok
  • klór: @Luna Littlewood: Olyannyira az kívánkozik id... (2012.12.31. 07:37) Zéró
  • Littlewood: A pennyroyal tea igen fájdalmasan gyomorbeteg... (2012.12.31. 07:33) Zéró
  • de én: Hogy kerül Budapest vérképe az atlaszra? (2012.12.16. 00:01) Fénytelen érv
  • Judit Lingon: Te is megint ezzel a rozsdával jösz. :-) (2012.10.18. 11:59) Annak, akit
  • Utolsó 20

témák

címkefelhő

cc licenc 2.5

Creative Commons Licenc

Egy vers a Hévízből

2019.03.11. 08:45 k.kabai l.

mint egy idegen, vagy valami különös, tétova turista, 
aki eltévedt egy távoli város ismerősnek feltűnő utcáin, 
és nem csak a látvány riasztja — körbefordultam kétszer 
a vörösmarty és a jósika utca sarkánál az út közepén megállva.  
akkurátus panoráma tárult elém aktuális éllel, mint mikor 
tükörben néztem meztelen magam, öregedő, puhos test 
— és nem a tükröt kezdtem el gyűlölni szívből. 
itt keresztöltéssel összefércelt táj, ahonnan teljesen kiveszett 
a valóságérzékelés képessége; a járda mellett áttúrt kukák, 
a flaszteren frissen lapított galambtetem, kissé távolabb 
ködbe burkolózott a kis park, holott déli volt a verőfény. 
a másik oldalon két hajléktalan szégyenkezve itta kannás borát, 
mögöttem az új neofiták éltették a rendet, húzták magukra önként 
a spekulatív pókhálókból szőtt, agyoncicomázott köntöst. 
ezt a nyájat terelni sem kell, megy magától a bár fals, 
mégis testhezálló lózungok után, ügyet se vetve 
— mint rövid üzenetre egy hírlap címoldalán — 
a sok nyomorult emberre ebben a nyomorult országban. 
mintha valahonnan megszólalt volna egy vidám dal, i feel good
kedélyes indulóként kísérve a tönkremenetelt. 
a tükör előtt állva befeszítettem karizmaim, azt a régi 
filmjelenetet újrajátszva pózoltam magamnak, 
hátha lehetne majdnem fiatal lélek a ráncos bőr alatt. 
egykori otthonom, a hunyadi tér felé néztem el utoljára, 
de arrafelé sem volt semmi megnyugtató, 
csak mintha lassan egészen egybemosódott volna 
— mint amit összehordott a szél — a két leépülés, 
bár testem láthatóan öregszik, az akaratom még megvan, 
amit pedig valaha az életemnek neveztem, sem oldódik föl 
a közöny és a gyűlölet demokráciájában.

(2018. május 29.)


(Megjelent az Hévíz 2018/4–5-ös számában)



Szólj hozzá!

Egy vers, Apokrif

2019.02.06. 09:46 k.kabai l.

egészen hétköznapi szombatnak indult.
felkeltem, kávét főztem az enyhe másnappal mit sem törődve.
szorongtam egy sort, ahogy a majdnem felhőtlen égre néztem
a belső udvar szűk perspektíváján keresztül. a napot nem láttam.
ki akartam nyitni egy sört, de inkább ittam még egy kávét,
dohányoztam, majd mikor már nagyjából megnyugodtam,
visszafeküdtem kedvesem mellé az ágyba, megöleltem.
éles képek sorozata futott le előttem, „csak úgy” bevillantak
innen-onnan, valós és képzelt közt ide-oda kíméletlen ugrálva;
rengeteg vér a járdán, szerencsétlenül esett a görcsroham alatt el,
harckocsik budapest utcáin, ahol hiába keressük egymást,
idegenek között eszmélek másfél éves koromban egy műtőben,
és a minapi mocskos rémálom minden apró részlete is —
a tévét be se kapcsoltam. szerelmeskedtünk, majd reggeliztünk,
terveztünk ebédet, nagy sétát, kikerültek az új festmények a falra,
eszünkbe se jutott tüntetésre vagy könyvfesztiválra menni.
a barátom hívott, ittam egyet vele a sarki pokolban,
hazaérve mégsem főztünk nokedlit, de végre sétáltunk,
néztük a kacsákat a félbevágott csónakázótavon,
hallgattunk gyerekzsivajt. jó volt élni. aztán meghaltunk.

(2018. április 21.)

 
(Megjelent az Apokrif 2018/2-es számában)



Szólj hozzá!

Két vers, ÉS

2018.11.20. 09:09 klór

húsvéthétfő estéje, kinyitottam a sörözőt
még délben, mintha magamnak, alig volt vendég,
órákat töltöttem fülledt csöndben. elmém szabad volt,
talán túlságosan is, bármi gyökeret verhetett benne,
és nehéz a lelkem, ahogy újra bezáruló életemen
végignéztem: iskolaévek, számszerűen huszonegy,
de mire vitt, mire huszonöt évnyi festés, írás — és így
tovább, mintha csak roskatag mozdonyok zörögnének.
hogy mi elől menekültem, mit hagytam magára,
mikor hátrébb léptem, kinek érdekes. tíz óra,
bezárhatok. ma sem volt kegyes a nap. szűkölő
kutya a félelem, nem ízlik már a sör sem.
mindenki alszik, semmi feltámadás, csak
ideges izzadságcseppek orrcimpámon,
gyűrött arcom, aludjak el én is.
                          (2018. április 2.)

 
 (Megjelent az Élet és Irodalom 2018/20-as számában)

 
 
 
 

 
a bakonynánai szélben ülve tényleg
meglepem magam: órák óta nézem, hogyan nőnek a fák
levelei egyre nagyobbra. az udvarról eszembe jut az ongai,
sőt az ongaújfalusi kertünk — és gyermekkorom íze.
húzhatok akárhány vonalat, itt kisimul az ember. még én is.
előttem cseréptetős ólak, mögöttem a falu legöregebb háza
(bent szaunázik a kedves), mégis magányosan leng a diófára
kötött hinta, mégsem érnek a fenyők az égig, a vissza-
metszett rózsa még nem kapott életre. most valahonnan
kakaskukorékolás, a völgyből békakórus; nem érdekel,
épp mi történik a világban, híreket nem olvasok.
ez a kert terített asztal csigáival, bogaraival, gilisztáival
a madaraknak, csak a szomszéd macska észre ne vegye őket.
végre olyan távoli számomra a „polgári magyarország”,
amilyennek már rég lennie kellene. de erről ennyit,
itt és most kiélvezem a békét, a csendet, amíg lehet, nagy szavak,
persze, de másképp nem tudom mondani, hogy van még ez
a napom, aztán mi jön, mi jöhet. ma még nem rettegek.
                          (2018. április 12.)

 
 (Megjelent az Élet és Irodalom 2018/20-as számában)

 
 
 
 

Szólj hozzá!

témák:  vers húsvét élet és irodalom bakonynána

Három vers a Műútból

2018.09.04. 09:43 klór

kezdeni                                  (nyilas atilla mondhatójára) 
magammal mit, ha valamennyi lehető módon 
elmondták már az összes mondhatót,  
és én is talán, amit tudtam, mindent; de nem. 
                                                     (2018. január 10.)  
 
 

ma nem bántó 
 
a csend, majdnem jó, 
miként a tegnapi, 
 
bár abban is benne volt 
az elmúlt napok csendjei sara, éhe; 
mit „úgy szeretünk”, ha el is húzódik, 
 
mert „semmi nem hiányzik”,  
csak félrecsúszik a válasz,  
 
ama harmadik rossz. 
                                                    (2018. január 28.)  
 
 

magyar eső a tébláboló télben,  
míg múlni sem, maradni nem akar, 
 
hibátlan nemzeti csapadék, ködbe tekerve,  
mit neki március, annak busa idusa,  
kemény cseppek, jégveréshez mértek 
a kimódolt, hallgatag sötétben,  
 
ez az eső köpköd, egészen korszerű,  
árja kísérője az ismétlődő kurzusnak,  
annak indulatai, gyűlölete, közönye 
illő párja, fajtiszta, élettérnyi magyar eső. 
                                                    (2018. március 14.)

 
 (Megjelentek a Műút 2018066-os számában)

 
 
 
 

Szólj hozzá!

témák:  vers eső csend nyilas atilla műút

kontúr, szégyen

2016.01.25. 17:08 klór

mert az elmúlt napokban
(és hetekben és hónapokban)
sok minden történt, és mégis
mintha mi sem történt volna,
akarom mondani,
mert már megint elbaltáztam a konjugációt,
semmi nem történt,
és mintha mi sem történt volna, holott;

és mert aztán az volt,
hogy semmit sem bírtam tenni,
hideg rázott, szorongás fektetett,
hogy a többiről már ne is beszéljek,
pedig elméleteim természetesen vannak,
de sőt tudom, amit tudok, és bár ne tudnám,
minek tanultam meg olvasni;

vagy mert most már képes vagyok
lemondani nosztalgiáról,
konfúz tükörképről,
legyen akár pontos;

ezért nem gondolhatom,
hogy jogom lenne kérdéseket feltenni
(ha nincsenek válaszok,
akkor eleve erkölcstelen kérdezni is),
sőt voltaképpen megszólalnom sincs;

és ugyanezért nem beszélhetek
méltatlan helyzetekről sem
ridegen tompuló csöndekre,
holmi otromba időzítésre hivatkozva,
eszembe sem juthat térkép, metafora,
pláne szószedet egy lexikonból,
jó esetben is csak dadoghatok,
szégyenkezve mindenért;

valamint mindezek miatt néznem,
látnom is tilos az összes sziluettet
(melyekhez egyébként közöm
bár volna ugyan, de nincs),
nemhogy felismerni;
viszont még kijelenthetem:
jogom van nem félni a haláltól.

nézem a fehér rózsát az autó ülései között.
 

(Élet és Irodalom, 2015. május 22., 17.)
 

10.jpg
 

Szólj hozzá!

ahol nincs tenger sem

2015.12.24. 10:20 klór

a kezdőkörnél feláll két pompás csapat,
hazai és vendég,
egymásra mered két azonos erejű akarat,
örömtől a gyászig,
elhibázott alfától megvetett omegáig.

ha felnézünk, mégis látni ezt-azt még
— marad kérdés, megéri-e a szemlélést,
hogy talán mégis folytatható minden
egy lágyságjelet követően,
de zsebeim kiüríttettek, csakúgy, mint szívem —,
és felrémlik a kép, egy férfi fut a téren át,
tudom, még ha nem is látom, kihez,
kissé komikusnak érzem,
végül úgyis mindegy, van-e történet,
mert köszönet, az nem lesz,
part azért még lehet, ha tenger nincs is,
elmesélheted elrontott éneked,
megnyílhat a föld a víznek,
miben a hiba csak a zsák foltja,
hát tanulj úszni,
találkozunk az arizona-öbölben,
bűnös az „én” volna, az a nevetséges,
aki csak nézem a férfit a téren át,
szánalmas, hogy mindössze annyi jut eszembe,
belőle is az a szép, régi lesz előbb-utóbb,
és konkrétan nincs semmi ebben,
csak ugyanaz az üresség,
ahogy a kezdőkörnél feláll a két csapat,
hazai és vendég, fájdalomban fürdik egy akarat,
ugyanaz a magány, örömtől gyászig,
ugyanaz az eltévelyedés
megengedett alfától elviselt omegáig.

nincs is játszma, de sem üzenet,
csak a legvége van, oda tartunk éppen,
én nem szólok többet, ha „velem nem lehet beszélni”,
és mert már rühellem, hogy baszik az isten.
 

(Élet és Irodalom, 2015. május 22., 17.)
 

151224.jpg
 

Szólj hozzá!

Kiállítás a MissionArt Galériában

2015.03.24. 16:47 klór





 

A kiállítás március 31-ig tekinthető meg hétköznapokon 10–18, szombaton 10–13 óra között a Falk Miksa u. 30. alatt.
Fotó: Kishonthy Zsolt
 

Szólj hozzá!

témák:  kiállítás kishonthy missionart galéria