Gáááz!

Lófasz,
oppardon, szerveroldali hiba a betöltés közben — próbálkozzon meg az oldal frissítésével!

kklóóór

kabai lóránt naplója
— énblog, de tényleg.


Wikipédia Facebook twitter ustream YouTube formspring.me — kérdezz! formspring.me — kérdezz!


legújabb bejegyzések
korábbiak
új kommentek


avasi keserű

kocka és a haverok — a comic strip-sorozat a KULTer.hu portálon folytatódik

klór

vakk


kérdezz

hol a mikor?

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

új kommentek

  • klór: Ahogy mondja, drága kolléga, ahogy mondja. (2014.02.15. 12:09) szerelem
  • de én: Nagy munka lehetett, három–négy éven át... (2014.02.15. 10:13) szerelem
  • de én: Ez az egyik legkedvesebb Kemény István-versem. (2013.01.20. 14:57) Kemény István: A vak filozófus és a zajok
  • klór: @Luna Littlewood: Olyannyira az kívánkozik id... (2012.12.31. 07:37) Zéró
  • Littlewood: A pennyroyal tea igen fájdalmasan gyomorbeteg... (2012.12.31. 07:33) Zéró
  • de én: Hogy kerül Budapest vérképe az atlaszra? (2012.12.16. 00:01) Fénytelen érv
  • Judit Lingon: Te is megint ezzel a rozsdával jösz. :-) (2012.10.18. 11:59) Annak, akit
  • Utolsó 20

témák

címkefelhő

cc licenc 2.5

Creative Commons Licenc

Helikon; két vers

2019.04.22. 12:37 klór

én írni járok a kocsmába. feltenni a pontot az ı-re.
remegni. élni. volt egy sor a fejemben még reggel,
eleresztettem végül, minek forogjon bent feleslegesen.
el kellene indulni, gondosan dokumentált ámokfutás,
meg kéne érkezni, úton lenni mégsem mindig boldogság;
elengedni erény, megnyugodni se bűn — de ebben az álmatag,
fásult közegben nem is lehet mást tenni, csak hasonulni
vagy meghasonlani. milyen tétova ez a nyár is. mire visz
mindez pontosan. eltévedni vagy megkerülni
járok ebbe az emlékkórházba. nem vezetek sehová.

(2018. július 15.) 
 

„én már csak nevetek vállat vonva;
tudatosítottam, ez van, így van, kicsiben és nagyban,
és vállat vonok nevetve, mert mégsem sírhatok
a kárpátok alatt; majd megszokjuk” — pár napja,
valami optimista levesben főve, arra gondolva,
immár képes vagyok nem engedni, hogy bármi is
megérintsen a nyilvánosság ügyeiből, írtam e sorokat,
bár inkább tűnnek föl ostobának most, amikor
— nem csak mert mégis megérintenek mindig —
épp a másik oldalon pácolódom zavaros
kilátástalanságban, kétségbeesésben, motivációk
nélkül, kiégve. rossz az ízem, elönt a szégyen,
negyvenegy évesen ugyan hová, mivé lettem,
mi minden tett és tesz beteggé, hogyan vagyok
probléma, miért nem tudok tanulni vagy változni.
hogyan találkoztam egy csodával, melyet mintha
megtartani nem tudnék. mitől lettem hülye.
itt fetrengek a legnevetségesebb önsajnálatban,
és nincsenek válaszaim, felismerhető
megoldáslehetőségeim, csak épp széteső életem.
próbálom egybefogni, bár minek, kérdezem;
de még nem engedem el. még nem engedem.

(2018. augusztus 7.)


(Megjelentek a Helikon 2018/23-as számában)



 
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kkloor.blog.hu/api/trackback/id/tr5914779756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.