Gáááz!

Lófasz,
oppardon, szerveroldali hiba a betöltés közben — próbálkozzon meg az oldal frissítésével!

kklóóór

kabai lóránt naplója
— énblog, de tényleg.


Wikipédia Facebook twitter ustream YouTube formspring.me — kérdezz! formspring.me — kérdezz!


legújabb bejegyzések
korábbiak
új kommentek


avasi keserű

kocka és a haverok — a comic strip-sorozat a KULTer.hu portálon folytatódik

klór

vakk


kérdezz

hol a mikor?

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

új kommentek

  • klór: Ahogy mondja, drága kolléga, ahogy mondja. (2014.02.15. 12:09) szerelem
  • de én: Nagy munka lehetett, három–négy éven át... (2014.02.15. 10:13) szerelem
  • de én: Ez az egyik legkedvesebb Kemény István-versem. (2013.01.20. 14:57) Kemény István: A vak filozófus és a zajok
  • klór: @Luna Littlewood: Olyannyira az kívánkozik id... (2012.12.31. 07:37) Zéró
  • Littlewood: A pennyroyal tea igen fájdalmasan gyomorbeteg... (2012.12.31. 07:33) Zéró
  • de én: Hogy kerül Budapest vérképe az atlaszra? (2012.12.16. 00:01) Fénytelen érv
  • Judit Lingon: Te is megint ezzel a rozsdával jösz. :-) (2012.10.18. 11:59) Annak, akit
  • Utolsó 20

témák

címkefelhő

cc licenc 2.5

Creative Commons Licenc

Két vers, ÉS

2018.11.20. 09:09 klór

húsvéthétfő estéje, kinyitottam a sörözőt
még délben, mintha magamnak, alig volt vendég,
órákat töltöttem fülledt csöndben. elmém szabad volt,
talán túlságosan is, bármi gyökeret verhetett benne,
és nehéz a lelkem, ahogy újra bezáruló életemen
végignéztem: iskolaévek, számszerűen huszonegy,
de mire vitt, mire huszonöt évnyi festés, írás — és így
tovább, mintha csak roskatag mozdonyok zörögnének.
hogy mi elől menekültem, mit hagytam magára,
mikor hátrébb léptem, kinek érdekes. tíz óra,
bezárhatok. ma sem volt kegyes a nap. szűkölő
kutya a félelem, nem ízlik már a sör sem.
mindenki alszik, semmi feltámadás, csak
ideges izzadságcseppek orrcimpámon,
gyűrött arcom, aludjak el én is.
                          (2018. április 2.)

 
 (Megjelent az Élet és Irodalom 2018/20-as számában)

 
 
 
 

 
a bakonynánai szélben ülve tényleg
meglepem magam: órák óta nézem, hogyan nőnek a fák
levelei egyre nagyobbra. az udvarról eszembe jut az ongai,
sőt az ongaújfalusi kertünk — és gyermekkorom íze.
húzhatok akárhány vonalat, itt kisimul az ember. még én is.
előttem cseréptetős ólak, mögöttem a falu legöregebb háza
(bent szaunázik a kedves), mégis magányosan leng a diófára
kötött hinta, mégsem érnek a fenyők az égig, a vissza-
metszett rózsa még nem kapott életre. most valahonnan
kakaskukorékolás, a völgyből békakórus; nem érdekel,
épp mi történik a világban, híreket nem olvasok.
ez a kert terített asztal csigáival, bogaraival, gilisztáival
a madaraknak, csak a szomszéd macska észre ne vegye őket.
végre olyan távoli számomra a „polgári magyarország”,
amilyennek már rég lennie kellene. de erről ennyit,
itt és most kiélvezem a békét, a csendet, amíg lehet, nagy szavak,
persze, de másképp nem tudom mondani, hogy van még ez
a napom, aztán mi jön, mi jöhet. ma még nem rettegek.
                          (2018. április 12.)

 
 (Megjelent az Élet és Irodalom 2018/20-as számában)

 
 
 
 

Szólj hozzá!

témák:  vers húsvét élet és irodalom bakonynána

A bejegyzés trackback címe:

https://kkloor.blog.hu/api/trackback/id/tr9414382724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.