A szög miatt az ország elveszett — végül, ha lecsupaszítod, ide fut ki minden katekizmus. És végül mindent lecsupaszítasz valami ilyesfélére.
A fekete lyukak egyébként még zenélnek is: a világegyetem legmélyebb hangja egy emberi fül számára nem hallható B (magyar lejegyzésben: H) hang, ami 57 oktávval van mélyebben a normál C melletti hasonló hangnál — egy fekete lyuk közelében majdnem a fénysebességig gyorsul minden, és a roppant gyors mozgásból adódó súrlódás okozta „nyikorgás” adja ki a számunkra nem hallható mélységű hangot.
„A világegyetem legöregebb mélynyomója” szolgáltatja majd a kísérőzenét a „végkifejlethez” is, ha igaznak bizonyulna sokak félelme a CERN aktuális projektje, a Nagy Hadronütköztető kapcsán: részecske- és antirészecske-ütköztetéssel próbálnak mesterséges, mini fekete lyukat előállítani — „mi meg parázhatunk: hátha gonosz Kisgömböc lesz belőle, ami azután kimászik és mindent megesz.” (Idézet itt és fentebb Barotányi Zoltán cikkéből.)
Az persze tudható, hogy ha így történne is, akkor sem ilyen lassan esne össze a világunk, sokkal gyorsabb lenne a folyamat, míg abba a bizonyos végtelenhez igencsak közeli sűrűségű pontba, a mindent magába foglaló semmibe zuhannánk, ahol együtt van a soha és a mindig, a mindenütt és a sehol. És ahogyan a néző, aki esetleg rögzítheté kamerájával az eseményt, szintén hamar itt találná magát — de azért játsszunk el a gondolattal: ha lenne még épp egy pillanatunk mindezek előtt, ha oly szerencsések lennénk, hogy felismernénk ebben ama utolsónak nevezett pillanatot, mi jutna eszünkbe?
(Én tudom, hogy nekem mi. Mindig is tudtam — végül mindent lecsupaszítunk valami ilyesfélére —; ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindig is ugyanaz lett volna az.)
új kommentek