Gáááz!

Lófasz,
oppardon, szerveroldali hiba a betöltés közben — próbálkozzon meg az oldal frissítésével!

kklóóór

kabai lóránt naplója
— énblog, de tényleg.


Wikipédia Facebook twitter ustream YouTube formspring.me — kérdezz! formspring.me — kérdezz!


legújabb bejegyzések
korábbiak
új kommentek


avasi keserű

kocka és a haverok — a comic strip-sorozat a KULTer.hu portálon folytatódik

klór

vakk


kérdezz

hol a mikor?

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

új kommentek

  • klór: Ahogy mondja, drága kolléga, ahogy mondja. (2014.02.15. 12:09) szerelem
  • de én: Nagy munka lehetett, három–négy éven át... (2014.02.15. 10:13) szerelem
  • de én: Ez az egyik legkedvesebb Kemény István-versem. (2013.01.20. 14:57) Kemény István: A vak filozófus és a zajok
  • klór: @Luna Littlewood: Olyannyira az kívánkozik id... (2012.12.31. 07:37) Zéró
  • Littlewood: A pennyroyal tea igen fájdalmasan gyomorbeteg... (2012.12.31. 07:33) Zéró
  • de én: Hogy kerül Budapest vérképe az atlaszra? (2012.12.16. 00:01) Fénytelen érv
  • Judit Lingon: Te is megint ezzel a rozsdával jösz. :-) (2012.10.18. 11:59) Annak, akit
  • Utolsó 20

témák

címkefelhő

cc licenc 2.5

Creative Commons Licenc

anzix

2009.08.15. 02:57 k.kabai l.

érezd magad otthon;
a címzett(ek)ről pedig egy szót se
 

a kép az előoldalon mintha a semmit akarná mutatni. lapos perspektíva; az asztalon borospoharak, cigarettásdoboz, egy játékszörny fogai közül nixon-szerű figura lóg ki — jó kutya vagy, bronco. a háttér tompa kuszasága (egy üvegezett ajtó, középvonalban, kitakarva, a sarok, a falon kis parafatábla, rajta „üzenetek”) előtt kiviláglik a fő tengely, mely a klasszikus háromszög-kompozíciót építi: zöld borosüvegbe (valami tokaji talán) állított, hosszú szárú virág, nagy, élénksárga napraforgótányér, kissé fölfelé néz. közvetlen alatta két levél lefelé hajlik, a triangulum szárait határozzák meg. a háttér eme szándékolatlan komponáltság ellen dolgozna, de a perspektivikus torzulásától szenvedő falak fölfelé tartó vonalai csak még inkább kiemelik az előteret. (a jobb alsó sarokban bontatlan csomag szalvéta látszik.)

a szöveg a hátlapon jó apró betűkkel írva, hogy maradjon hely a címzésnek és a bélyegnek is — holott ez utóbbi helyére legszívesebben felskiccelném egy szó nyolc alibijét.

mert néha el kell menni a legvégéig, lecsúszni a legmélyéig — onnan gyere vissza, s akkor elmondhatod, szép vagy, nagyon szép — legalább magadnak az —; szolid, behódoló iszonyat rettent az egyre csak szürkülő ég alatt. ha egy problémával érkezel, tízzel fogsz távozni; s bár világ életemben óvakodtam a kicsinyességtől, melyet adott esetben mégis megközelítettem, mert olykor megkerülni sem lehet, mégis azt hiszem, hogy ha otthon érzed magad, megcsalattatsz, ha nem érzed magad otthon, te magad csalsz — újabb és újabb megavasodott hamisbölcsességek, szerencsétlen möbiusz-gondolatmenetek; kifordítva minden, semmi sem belül elrendezett semmi. paradox, inverz való (a világmindenség nagy titkának megfejtése maga a pokol).

egyre csak igyekeztem nem meggonoszodni; nem akartam semmit ártani, s nem is ártottam, már azon kívül, amennyit pusztán magával a létezésemmel rontok a világon — oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl, s minden míve tünő szárnya körül lebeg!

minden csak jelenés; útvonal, megfejtettnek hitt labirintus, hidak, szűk utcák, hirtelen kitáguló terek, galambok, macskák — egyre közelebb és közelebb a remélt és rettegett találkozáshoz, majd ugyanaz az út, visszafelé, és mostmár talán mindenki ismeri. de nincs út, csak háló; az útvesztő a maga tébolyító kuszaságával; rettegek leírni bármit is, mert mintha negatív déjà vu-vé válna minden, mintha halálosan pontos, mindig és feltétel nélkül beteljesedő jóslatként (mondhatjuk úgy is, prekognitív indisszonanciaként, inger elé helyezett válaszként, időben elcsúsztatott reflexként) realizálódna. (1+1≈2, ennél több racionalitást talán már nem is tudok felmutatni.)

volt egyszer egy pont, volt egyszer egy város. labirintusában szívesen tévednék el lollimmal, de már soha, sohamár. (legyen.) nincs rózsás labyrinth; velence süllyed, rút délkörök ostoba csatározása érte ezt el, menjünk messzebb, de sőt egyenesen meneküljünk, gyáva patkányok az elmerülő hajóról, harsogva akár, hogy az egyetlen bosszú és egyetlen bocsánat a felejtés.

az emberek járnak egymással, beszélnek egymással, hálnak egymással, és nem ismerik magukat. ha az emberek ismernék magukat, nem járnának egymással, nem beszélnének egymással, nem hálnának egymással. te ismered magadat? — kérdem gyakran magamtól, a kérdést a legmagátólértetődőbbnek érzem; én nem tartozom ide, sehová sem tartozom — egyik állandóan visszatérő, döntő mondatom.

ha lenne két kijelentésem, és azok véletlenül rímelnének, az bizony rossz lenne, egyik szofizma a másik után, éretlen, értetlen, érinthetetlen meggondolások; szándékoltan gonosz mondatok csapnak fejbe és aláznak porig, holott nem hiszek az idő realitásában, de erre visszakérdez a doppelgänger: — nem? én meg azt sem tudom, mi az...

nyilvánvaló, hogy bármennyire különbözzék is a valóságtól egy gondolati világ, valaminek — egy formának — közösnek kell lennie bennük. a felszínesnek ható észjárás önnön spirális görcsébe kapaszkodik, hiszen a fogalmi gondolkodás olyannyira elmérgesítette immár a helyzetet, hogy senki sem tudja, valójában mi is van.

mindenhol jó, de mit keresel otthon? — a függőség labirintus, egyirányú zsákutca, a hold nem barát, a medve nem játék; a ivás néma, magányos ima, a kétségbeesés egyértelmű bizonyítéka, innen már csak egy apró lépés a halálos bűn, ha nem is villan fény a tévelygő öröksötétjében.

itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom — ebből az ok-okozat témából ugyan többet már nem lehet kifacsarni, de mindent összevetve komolyan mondom, s még komolyabban gondolom: élni jó. (és a többi tényleg csak béna csönd, giccses pukkedli.)
 

1 komment

témák:  vers ivás otthon hold kétségbeesés zsákutca labirintus élni számolni anzix doppelgänger halálos bűn negatív déjà vu velence süllyed 1 1≈2

A bejegyzés trackback címe:

https://kkloor.blog.hu/api/trackback/id/tr651310515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szia

jó kis önmarcangolás ez(?)

"az emberek járnak egymással, beszélnek egymással, hálnak egymással, és nem ismerik magukat. ha az emberek ismernék magukat, nem járnának egymással"

-->ezt kifejtenéd picit jobban?
mert szerintem az ember társas lény, és mások segítségével ismerjük fel önmagunkban rejtőző hibáinkat, szépségeinket. tükörreflex, magunkat vetítjük ki valamelyest a másikra. persze fontos lenne az is, hogy néha egymagunk legyünk, s rendezzünk mindent...vagy szerinted miért nem lenne szükségünk másra, ha ismernénk magunkat? de ha tudatában is vagyunk önmagunk tulajdonságainak, ismernénk egész lényünket, akkor is szüksége van az embernek társra.na meg folyton változunk, alakulunk.
jó kis könyv,lehet olvastad: daniel keyes: virágot algernonnak.

egyébként élni jó, valóban:)
üdv :)